Kishajóval vitorla mellet gépi erőt is használ. Tavi kikötőbe behajózva észleli az ellentétes irányból közeledő kishajónak nem tekinthető hajót. Hogyan kell a találkozást végrehajtani?

a, Nekem kell kitérnem, mivel a kishajónak ki kell térnie a kishajónak nem tekinthető hajó útjából.

b, A kikötő vízterületén, illetve a bejáratban vagy annak 200 m körzetén belül mindkettőnknek jobbra kell tartania úgy, hogy az elhaladás a bal oldalunk felől történjen.

c, Kikötőből kihajózóként neki kell kitérnie vagy meg kell állnia, hogy biztosítsa a kikötőbe behajózó zavartalan útját.

Megoldás: a

Magyarázat: mindig a kishajónak kell kitérnie a hajó elől, mivel van oldalfénye ezért nem kishajó az hajó amelyik éppen kijön a kikötőből, így a b) és c) kizárt, tehát marad az a).